Isabel Allende: Lelkem, Inés

Sokáig volt úgy, hogy szinte csak férfiaktól olvastam könyveket. Nem azért, mert úgy gondoltam, a nők nem tudnak olyan jó írni, csak egyszerűen úgy alakult. Mostanában viszont egyre többet olvasok nőktől. És talán a legjobb szerző, akire rátaláltam, az Isabel Allende. Nekem nagy kedvencem Marquez, és Allende maga Marquez, csak nőben. Ő is ilyen mágikus realista író, így szokták nevezni, vagyis csodás dolgok történnek a regényeikben, egészen hétköznapi módon, mintha az bármikor tényleg megtörténhetne.
A Kísértetház-at néhány hónapja olvastam, ami olyan könyve Allendenek, mint Marqueznek a Száz év magány. Egy család történetét követi végig nemzedékeken keresztül. Kicsit fura volt, hogy a könyv végére eljut egészen a kommunista forradalomig. A Lelkem, Inés-ben viszont ilyesmi nincs, mivel a 16. században játszódik. Valós történelmi tényeken alapul, Chile meghódítását meséli el, női szemszögből. A főszereplő, Ines Suarez valóban létezett, és részt vett Chile megalapításában. A másik könyvében is volt ilyen nő, meg Inés is olyan... erős nők. Akik immunisak minden betegségre, ami ledönt másokat, mindent elintéznek, és idegesítik őket a tutyi-mutyi kényeskedő nők. Nagyon reálisan gondolkodnak, de mégis vallásosak, és hisznek a csodás dolgokban. Meg ami szerintem a legfontosabb, meg legjellemzőbb, hogy Allende is, de Marquez is, egészen természetesen kezelik a halált, mint az életnek egy részét. Néha már én is el tudok jutni oda, hogy nem is kell félni tőle, mert annyira normális az, ha valaki meghal. Ebben a könyvben is így volt, Inés inkább csak azt nem tudta elfogadni, hogy megöregedett, és bosszantotta őt.
Kicsit sok volt a könyv végén a háború. Ez mondjuk elkerülhetetlen volt, ha már a szerző tartani akarta magát ahhoz, hogy végigvegye a történelmi eseményeket. Elég sok vér folyt, meg ebben a könyvben is voltak ilyen szexuálisan túlfűtött részek, amiket szeretek, mert vagy tényleg megteremtik ezt a hangulatot, vagy elég szórakoztatóan vannak leírva. A Kísértetház-ban volt egy rész, mikor az egyik szereplő már annyira be volt gerjedve, hogy nem csak a lovakra izgult rá, hanem a csirkékre meg a gyümölcsökre is.
Ami kicsit zavart még, hogy Ines Suarez öregen, a halála előtt írta le és mondta el a történetét a lányának, és én az ilyesmit annyira nem szeretem. Szerintem semmi szükség nincs ilyen narrációs szerepre, anélkül is teljesen kerek egész a történet. Ahogy ír, az viszont borzasztó szórakoztató, kizárt hogy bárki unatkozzon közben. Elég lányos könyv különben. De kb. olyan, mint mikor valaki Gilmore Girls-t néz Szex és New York helyett, ha érzitek a minőségi különbséget. Szóval mindenkinek le kéne tenni a szegényes Fejős Éva könyveket, és inkább Allende-t olvasni.