Túl vagyok az első murakamimon. Baromi sokat hallottam már róla, mindenki el volt ájulva tőle. Ennek a könyvének a borítójára az volt írva, hogy ez az olvasók és a kritikusok szerint is a legjobb műve. De én valahogy úgy vagyok vele, hogy értékelem az erőfeszítést, de a kedvencem nem lesz.
A Norvég erdőt szívesebben olvastam volna elsőre, abból most lesz film is, és állítólag tökjó, de most ez akadt az utamba. A Világvége blabla az elején nagyon nem tetszett. Maga a stílus se, meg a tartalom se. A főszereplő nem szereti a kövér nőket, meg ahogy mások esznek? Tőrt döfött a szívembe. Mondjuk kicsit ellágyultam mikor kiderült, hogy főzni azért szeret, csak enni nem. Az meg már egyenesen szívmelengető volt, mikor összejött egy csajjal, akinek gyomortágulata vagy mije van, és ha egyfolytában eszik, akkor sincs tele soha.
Amiről utána több helyen olvastam, hogy másoknak zavaró volt, hogy nincsenek nevek a könyvben, az nekem fel se tűnt. De most komolyan, végigolvastam úgy, hogy tényleg észre se vettem. Két síkon fut a mese, és az elejétől próbáltam kitalálni, hol fognak összeérni. Több teóriám is volt, és végül az egyik bejött. A világvégén játszódó részek először elég uncsinak tűntek, főleg a másik szál mellett, ami elég kalandosan alakult. De utána az is elkezdett érdekelni. Kicsit tartottam tőle, hogy majd óriási happy end lesz a végén, de igazából ez csak visszafogott félelem volt, mert ebben a könyvben végig jelen volt valami egysíkúság. De most ezt nem rossz értelemben írom. Nem egy kibaszott Veronika meg akar halni, azt végig lehetett érezni. Nem akart "elmenni" a főszereplő, főleg a végén, és egy része a világvégén is küzdött, hogy ne maradjon ott, de mégis érezni lehetett, hogy ez végül hová fog vezetni. Akármilyen béna is volt az élet a világvégén, mégis úgy tűnt végig, hogy boldog ott a srác.
A történet amúgy tényleg olyan, mint egy mese. A főszereplő úgy van beállítva, mint a legátlagosabb japán ember, de mégis van amiben különleges. A többiek meg mind azok, mármint furák. Attól volt még jó a könyv, hogy minden sejtelmessége meg meseszerűsége ellenére a főszereplő baromi realista, és nekem ez nagyon tetszett. Tetszettek a dolgok, amikkel körülveszi magát, meg az, ahogy hozzáállt a helyzethez, hogy már csak néhány órája van hátra a normális életéből. Az irodalmi utalásokat is értékelem, bár néhány helyen kicsit erőltetettnek tűntek, de azért klassz, hogy egy japán könyvben Turgenyevet is megemlítik.
Szeretnék majd még olvasni Murakami-t, mert az, hogy ezzel milyen gyorsan haladtam, és hogy a nevek hiánya fel sem tűnt, azt mutatja, hogy azért nagyon is tetszett. Múlt héten fejeztem be, és néha most is eszembe jut, hogy előkapom és folytatom, aztán rájövök, hogy basszus, már kiolvastam.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése