Ez a könyv annyira finom, már a címe is az. Ahogy a kezemben tartom, pehelykönnyű, ahogy olvasom, pasztelszínek játszanak előttem, nyári forróságban. Ez a könyv olyan, mint a Beach House. Ez volt az első könyvem Fitzgeraldtól, a Nagy Gatsby megvan angolul, de túl sok mindent nem értettem, belőle ezért félretettem, hogy inkább majd elolvasom magyarul. Már most úgy gondolom, hogy ilyen írónak születni kell, a büdös életben nem lehet megtanulni így írni, ennyire szépen. Minden mondatból valami visszafogott lágyság érződik. A Vágy és vezeklésben volt ilyen forró nyár, de az 30-as évek volt, ez meg 20-as, és a különbséget tényleg lehet érezni. Az elemzésekben azt írják, hogy elkerülhetetlennek tűnt a Nicole és Dick válása, de nekem fogalmam sem volt mi fog történni, kicsit durvának is éreztem a végén a szakítást. Túl hirtelennek, úgy váltak el egymástól, mint két ismeretlen ember, és ez kicsit rosszul is esett. Rosemaryt nem kedveltem meg különösebben, az anyját meg még inkább nem kedvelhettem, egyszerűen nem értettem miért neveli kurvának egy anya a lányát. Bár Rosemarynek tök sok szerepe volt a könyvben, számomra ő ennek ellenére is csak mellékes volt, igazából nem is számított, ez a történet nem róla szólt.
Olyan sokáig süttették a hasukat a tengerparton, olyan jó helyekre jártak, azt hittem, ez mindig így lesz. Tudom, hogy az egész életük csak kártyavárként volt felépítve, de miért nem maradt úgy örökre? Már kezdek elgondolkozni saját magamon, hogy miért szeretném azt, hogy ne történjen semmi nagy dolog a könyvekben. Mások pont ezt szeretik, ha izgalom van meg feszültség, nekem meg a kedvenceim között két olyan könyv is van, amikben két tinédzser fiú csak elmondja, hogy mik történnek velük. Se gyilkosság, se vad szingli partik, se a világ megmentése, csak annyi, hogy mi volt a suliban vagy a vonaton. És mégis ezek a legjobb könyvek a világon. De azért Az éj szelid trónján is baromi király, majdnem a kedvencem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése