covers

Nekem a borítók nagyon fontosak, nem annyira fontosak, mint maguk a mondatok a könyvekben, de hozzátartoznak az egészhez. Jó érzés elővenni vagy becsukni a könyvet úgy, hogy ott egy szép borító. Nemrég olvastam egy könyvet aminek ocsmány volt a borítója, és annyira nem illett magához a könyvhöz. Vajon akik a borítót tervezik, olvassák egyáltalán a regényeket, vagy csak a cím alapján összedobnak valamit? Volt egy könyv, ahol tuti biztos vagyok benne, hogy ki se nyitotta az a valaki:
Amúgy az amerikai borító ilyen volt:
Nem tudom hogy a faszba lehet ennyire fantáziátlannak lenni, ha az ember ilyennel foglalkozik. Egy kibaszott Mikulás van a borítón, ráadásul egyáltalán nem is néz ki kedvesnek és még rénszarvasai sincsenek. Ez a könyv ilyen totál iróniával van megírva, nem a legjobb amit olvastam, de azért megérdemelne ez is egy normális borítót.
Amit még nagyon nem csípek, mikor a filmváltozatból vágnak ki egy képet, szigoróan ügyelve, hogy kurva bénán nézzen ki, mint például ez:
Komolyan mondom, ilyet néha cikinek érzek elővenni, csak az a tudat nyugatat meg, hogy tudom, hogy igazából jót olvasok. Miért nincs erre valami szabály, hogy könyvekkel csak azok foglalkozzanak, akik imádják őket? Ha csupa olyan ember dolgozna a könyvesboltokban, aki rajong a könyvekért, jó lenne látni, ahogy boldogok közöttük. De mondjuk egy ilyen borító: Iszonyúan gyönyörű, tudom, mert már fogtam a kezemben. Ajándékba vettem valakinek, aki valószínűleg soha nem fogja elolvasni, majd megszakadt a szívem, hogy nem tarthatom meg. Olvastam már más kiadásban, de az nem a sajátom volt, de elolvasnám többször is, ez meg olyan szép, hogy még ránézni vagy megérinteni is boldogság.
Soha nem értettem azokat az embereket, akik újságpapírba meg szar csomagolópapírokba burkolva hordják magukkal a könyveiket, annyira lehangoló. Egy könyvnek tér kell. Akik nem azért csinálják, mert szimplán idióták, azok valószínűleg így akarnak vigyázni a könyvekre. De miért? Ez olyan, mintha egész életemben csak gyűjteném a pénzem, aztán soha nem költeném el. Ha van egy könyvem, akkor azt használnom kell, életre van szüksége, forgatni kell, lapozgatni, szagolgatni, táskába rakosgatni, rásírni, vagy leenni kecsappal. Attól a könyv nem lesz rosszabb. Minek tartogatni, mikor most van itt és épp most olvassa valaki? A könyveknek nem kell steril környezet, élet kell nekik, és ha élnek, akkor mi sem csak szimpla betűhalmozó zombik leszünk, akik rászoknak, hogy tartsanak valamit a kezükben, és ne kelljen a másikra nézni a metrón, hanem bekerülünk a történetekbe, és ez az egyik legjobb dolog, ami valaha történt velem.
Ezek meg mondjuk baromi jók, kár hogy nem én találtam ki.