Isabel Allende: Lelkem, Inés

Sokáig volt úgy, hogy szinte csak férfiaktól olvastam könyveket. Nem azért, mert úgy gondoltam, a nők nem tudnak olyan jó írni, csak egyszerűen úgy alakult. Mostanában viszont egyre többet olvasok nőktől. És talán a legjobb szerző, akire rátaláltam, az Isabel Allende. Nekem nagy kedvencem Marquez, és Allende maga Marquez, csak nőben. Ő is ilyen mágikus realista író, így szokták nevezni, vagyis csodás dolgok történnek a regényeikben, egészen hétköznapi módon, mintha az bármikor tényleg megtörténhetne.
A Kísértetház-at néhány hónapja olvastam, ami olyan könyve Allendenek, mint Marqueznek a Száz év magány. Egy család történetét követi végig nemzedékeken keresztül. Kicsit fura volt, hogy a könyv végére eljut egészen a kommunista forradalomig. A Lelkem, Inés-ben viszont ilyesmi nincs, mivel a 16. században játszódik. Valós történelmi tényeken alapul, Chile meghódítását meséli el, női szemszögből. A főszereplő, Ines Suarez valóban létezett, és részt vett Chile megalapításában. A másik könyvében is volt ilyen nő, meg Inés is olyan... erős nők. Akik immunisak minden betegségre, ami ledönt másokat, mindent elintéznek, és idegesítik őket a tutyi-mutyi kényeskedő nők. Nagyon reálisan gondolkodnak, de mégis vallásosak, és hisznek a csodás dolgokban. Meg ami szerintem a legfontosabb, meg legjellemzőbb, hogy Allende is, de Marquez is, egészen természetesen kezelik a halált, mint az életnek egy részét. Néha már én is el tudok jutni oda, hogy nem is kell félni tőle, mert annyira normális az, ha valaki meghal. Ebben a könyvben is így volt, Inés inkább csak azt nem tudta elfogadni, hogy megöregedett, és bosszantotta őt.
Kicsit sok volt a könyv végén a háború. Ez mondjuk elkerülhetetlen volt, ha már a szerző tartani akarta magát ahhoz, hogy végigvegye a történelmi eseményeket. Elég sok vér folyt, meg ebben a könyvben is voltak ilyen szexuálisan túlfűtött részek, amiket szeretek, mert vagy tényleg megteremtik ezt a hangulatot, vagy elég szórakoztatóan vannak leírva. A Kísértetház-ban volt egy rész, mikor az egyik szereplő már annyira be volt gerjedve, hogy nem csak a lovakra izgult rá, hanem a csirkékre meg a gyümölcsökre is.
Ami kicsit zavart még, hogy Ines Suarez öregen, a halála előtt írta le és mondta el a történetét a lányának, és én az ilyesmit annyira nem szeretem. Szerintem semmi szükség nincs ilyen narrációs szerepre, anélkül is teljesen kerek egész a történet. Ahogy ír, az viszont borzasztó szórakoztató, kizárt hogy bárki unatkozzon közben. Elég lányos könyv különben. De kb. olyan, mint mikor valaki Gilmore Girls-t néz Szex és New York helyett, ha érzitek a minőségi különbséget. Szóval mindenkinek le kéne tenni a szegényes Fejős Éva könyveket, és inkább Allende-t olvasni.

MVL

Olyan bénák ezek az interjúk. Hogyha valaki megkap valami díjat, akkor utána mindenki csak vele foglalkozik. Ilyenkor szokták azt mondani, hogy addig miért nem érdekelt senkit, hogy mi van vele? És ennek még több értelme is van, mint mikor akkor kérdezik ezt, ha meghal valaki. Folyton minden híres embernél lesben kéne állni, hogy hátha elpatkol jövő héten, és örökké interjúkat csinálni vele?
Meg különben az utóbbi években mindig olyan kapta a Nobel-díjat, akiről nem is hallottam. És mindig valami ilyen nagy-nagy dolog miatt. Például: "a költészet tömörségével és a próza tárgyilagosságával rajzolta meg az otthontalanság tájképét" vagy "új kiindulási pontok, költői kalandok, érzéki extázis szerzőjének, az uralkodó civilizáció feletti és alatti emberség kutatójának". És igazából idegesített is, hogy csupa ilyen komoly témáért adnak csak díjat. Miért ne lehetne ugyanolyan fontos meg kiemelkedő egy könnyed témáról szóló könyv? Ezért is klassz, hogy most Mario Vargas Llosa nyert. Még csak egy könyvét olvastam, a Pantaleon és a hölgyvendégek-et, és az nagyon tetszett, egyszerű volt és szórakoztató, egyedi dél-amerikai stílusban. Írtam is róla a másik blogban, mikor télen azt akartam, hogy nyár legyen, és ettől a könyvtől kicsit nyár is lett. Olvastam már az indoklást, hogy miért ő nyert, de akkor csak valami ilyen bénát találtam, hogy "ok, megérdemelted már, haver", de most ráakadtam egy nagy komolyra: "hatalmi berendezkedések feltérképezéséért és az egyén ellenállását, lázadását, alulmaradását bemutató erőteljes ábrázolásmódért". Nemár! Jó biztos igaz, de egyszer nem lehetne azt írni, hogy "azért, mert klasszul ír"? :)

telefonos interjú

Különben ok, ő biztos nagyon aranyos bácsi, de jobb szeretek az íróktól távolságot tartani. Ilyen interjúk meg videók alapján mindig kicsit felborulnak a gondolataim, mert tök máshogy képzelem el őket. Az írók számára inkább a könyveik jelentik az arcot, amit megmutatnak. Azokból lehet megismerni őket. És ha írnak egy elbűvölően jó könyvet, aminek minden mondata tökéletes, akkor kicsit furcsa utána, ahogy hétköznapi kérdésekre válaszolgatnak. Lehet egy csomó kedvenc írómról kiderülne, hogy seggfej. Nem is nézek többet ilyeneket!